Szabadbattyán római villája

Szabadbattyán határában találták meg Pannónia eddig ismert legnagyobb késő római kori villáját. A 110 x 120 méter alapterületű épület a Sopianae (Pécs)–Brigetio (Szőny), Sopianae–Aquincum út mellett fekszik. A villa feltárását a székesfehérvári Szent István király Múzeum munkatársai 1993-ban kezdték meg, s a munka ma is tart. Az épületnek és a kiásott termeknek a mérete arra utal, hogy tulajdonosa Pannónia igen magas rangú személye lehetett.

A villa – Pannónia eddig ismert legnagyobb késő római kori épülete – 110 x 120 négyzetméter alapterületű volt

A hatalmas római kori villának még csak a töredékét tárták fel

A szabadbattyáni villa az úgynevezett peristyliumos villák típusába sorolható: középen nagy udvar állt, s ezt egy félig nyitott, oszlopcsarnokos folyosó vette körül. Innen nyíltak az épület különböző rendeltetésű helyiségei: az északi oldal közepét egy 24x6 méteres csarnok foglalta el, melybe két 2,60 méter széles ajtónyílás (kétszárnyú, vastag faajtóval) vezetett. A nagycsarnokból két – egy 10,4x5 méteres és egy 10,4, illetve közel 7 méter hosszú, körülbelül 5 méter széles L alakú – terem nyílt, amelynek keleti oldalán széles ajtónyílás vezetett egy másik nagy terembe; ennek eddig csak egy 12 méter hosszú és 7 méter széles részét tártuk fel. Ebbe a terembe és az L alakú terem keleti oldalán fekvő helyiségbe valószínűleg falépcsőn lehetett bejutni, mivel padlószintjük a terem és a csarnok padlószintjénél körülbelül 40 centiméterrel magasabban feküdt.

Falfestmények mindenütt

A helyiségek padozatát jó minőségű, teljes épségben fennmaradt terrazzo borította. Ez tulajdonképpen apróra zúzott tegula*, mész, kavics és homok keveréke, melyet szétterítve és elsimítva kapták meg a járófelületet.
A magasabban fekvő termeket padlófűtéssel látták el. Ennek elve a következő volt: a fűtendő helyiség mellett vagy annak végében kialakított fűtőtérben, a praefurniumban fahasábokat égettek el. A felhevített levegő egy nyíláson át beáramlott a padló alatt futó csatornákba. Sok helyütt a falakat is fűtötték: a meleg levegőt a falakba épített üreges téglákban is áramoltatták (lásd ábránkat).

A szabadbattyáni villa fűtésrendszere hagyományos volt. Annyiban mégis különbözött attól, hogy az L alakú terem végén (melynek nem volt padlófűtése) a fűtőteret az eddig ismerteknél jóval nagyobbra méretezték. Különbözött abban is, hogy ebből a praefurniumból fűtötték az említett 12 méter hosszú, még csak részben feltárt helyiséget is (a fűtőtér annak az oldalán helyezkedett el). A fűtési rendszer vagy nem egy időben készült, vagy javításra szorult, erre utal a fűtőcsatornák oszlopainak különbözősége. Az egyik, még feltárás alatt álló terem fűtőcsatornájának oszlopait egymásra rakott üreges téglákból – úgynevezett tubulusokból – építették és vastag vakolatréteggel vonták be.

A 12-50 centiméter magasan álló falakon a falfestmények lábazati részei ma is eredeti helyükön láthatók (Bojtár Ottó felvételei)

Mindegyik termet és a peristyliumot is falfestmények díszítették. A különböző növényi motívumokat ábrázoló freskók nagyon töredezetten és csak részben maradtak meg. Rekonstrukciójukra aligha vagy csak nagyon hiányosan lesz lehetőségünk. A peristyliumot díszítő falfestmény azonban – melynek nagy része még a föld alatt van – viszonylag jó állapotban maradt meg. A 12-50 centiméter magasan álló falak, a freskó lábazati részei ma is eredeti helyükön vannak. Az oldalfalak és a mennyezet töredékei a padlószintről kerültek elő. A mennyezetet – vastag, vörös és zöld sávval keretelt kazettákba festett – vöröses-bordó stilizált virágok díszítik. Az oldalfalak lábazatán a feltárt részen vörös rácsba helyezett virágszirmok és egymásba kapcsolódó vörös körökből kinövő, V alakú motívumok láthatók. A felmenő fal erősen töredezett darabjainak összeállítására ezután kerül sor.

A szobor még nem került elő

A csarnok és némelyik terem falfelületét stukkóból készült féloszlopok tagolták. Az L alakú terem közepén előkerült talapzaton feltehetően egy nagyméretű szobor állt.
A villa keleti oldalán, a falon kívül egy enyhe lejtésű, belül vakolt, valószínűleg szennyvízelvezető csatorna húzódott. Az északi oldalon a villa építési idejénél később, de még a villa életében egy kis, 2,9x5 méteres helyiséget alakítottak ki tegulából épített káddal, vízelvezető csatornával. Vakolt kád egy része került elő az épület keleti, külső oldalán, melynek közelebbi meghatározására, építési idejére csak az idei év feltárásai adhatnak választ.

A jellegzetes, zárt római kori villatípust képviselő épület belső világítását nemcsak a peristyliumon keresztül kapta. A szélső termeket ablaknyílásokkal látták el, s a stukkós keretű ablakokat beüvegezték. Ezek méretére csak az üvegtáblák rekonstrukciója ad majd pontos választ. (Pannóniában ez idáig egyetlen üvegtáblát sikerült a század első felében öszszeállítani, mégpedig Aquincumban.) A villa építési idejéről, átépítéséről, felújításairól ma még kevés adat áll rendelkezésünkre, s a leletek restaurálása, kiértékelése is tart. A termek padlószintjeinek felújításai, a peristylium oldalfalának újrafestése azonban tartós használatra vall. Hogy télen is lakták, azt a fűtéssel ellátott helyiségek bizonyítják.

Mit írt Vitruvius mester?

A villa feltárás alatt álló traktusa emeletes volt. Ezt nemcsak a tartófalak vastagsága, mély alapozása bizonyítja, hanem az ép terrazzo padlóra hullott terrazzo padlótöredékek is, melyek az érintetlen omladékból, a bedőlt, lehullott törmelékből kerültek elő.
Az épület eddig ismert része valamikor a IV. század végén leégett. A nagycsarnokot és az abból nyíló termeket többé nem építették újjá. Nincs kizárva, hogy a villa pusztulása valamilyen külső, Pannóniát ért támadással hozható kapcsolatba. Erre utalhat egy elrejtett éremlelet megmaradt része, mely az ásatás folyamán került elő.
Az épület tulajdonosa – mint azt a villa mérete is mutatja – igen gazdag, legalább szenátori rangú személy lehetett, s feltehető, hogy a császár közvetlen környezetéhez tartozott. A nagyméretű csarnok, a hatalmas termek arra engednek következtetni, hogy valamilyen közéleti szerepet is betölthetett. Erre utal az ókor ismert építészének, M. Vitruvius Polliónak a villák építésére vonatkozó utasítása is: „...a magas állásban lévők részére pedig, kiknek méltóság és hivatal viselése közben a polgárokat fogadni kell, fejedelmi előcsarnokokat, magas atriumokat, igen tágas peristyliumokat és parkokat kell ligetekkel és kiterjedt sétahelyekkel berendezni, méltóságuknak megfelelő pompával, azonkívül könyv- és képcsarnokokat, bazilikákat kell építeni részükre – az állami épület pompájától nem eltérő módon kiállítva –, mert az ő lakásaikban gyakran állami és magántanácskozásokat tartanak és választott bírósági ítéleteket is hoznak.”
A szabadbattyáni villa a legjobb állapotban megmaradt késő római kori épületek egyike, mely valószínűleg még nagyon sok meglepetést tartogat számunkra.

Fény és nyomor A jómódban élő római polgár lakóháza, a domus az etruszk lakóházakból fejlődött ki, ám az oszlopos zárt belső udvar, az átrium görög hatást tükröz. A római domus általában – Vitruvius mester tanítása szerint – szabályos négyszög alaprajzú volt. A ház bejárata többnyire az udvarra, az átriumba vezetett. Az ezt körülvevő épület tetőzete négy oldalról befelé lejtett, s az onnan lecsorgó csapadék felfogására medencét, impluviumot terveztek. Az átriumból nyílt a ház fő helyisége: a tablinum, az étkező vagy előkelőbb polgároknál a fogadószoba. Az I-II. századtól az igazán gazdagok már megnövelték házuk mérteit, több szobát alakítottak ki, s díszes peristyliumot építettek. Az oszlopok tartotta fedett „folyosó”-val körülvett kertben olykor medence állt, s magában az oszlopcsarnokban szobrokat, márványdíszeket helyeztek el, falát pedig freskókkal díszítették. A ház vagy villa kényelmét vízvezetékes fürdőszobák, könyvtárak és padlófűtés egészítette ki. Ablakok nemigen nyíltak az utca felé, a természetes világítást a szobák többnyire a peristyliumból vagy az átriumból kapták. Az emberek többsége, a római átlagpolgár insulákban, többemeletes bérházakban élt. Ezek magassága olykor elérte a 30 métert. A földszintet boltok foglalták el, ezek felett éltek a módosabbak, s feljebb haladva egyre szegényesebb, zsúfoltabb lakások voltak. A rómaiak nem is igen ültek otthon. Mivel saját konyháik nem voltak, az utcán vett, „köröm között” bekapható ételekkel csillapították éhségüket, s a fürdőkben, tereken töltötték napjaikat. A provinciák lakóházai hasonlóak voltak, mint a Rómában lévők. Pannónia keleti és északi határvidékén a barbárok betörései ellen védő erődök, erődítmények és legionárius táborok voltak a meghatározók. Ezeket azonban ugyanolyan kényelemmel látták el, mint a római házakat: vízvezetékes fürdőszobákat találtak a visegrádi limesszakasz táboraiban, s a padlófűtés a mai napig csodálatos épségben maradt meg. A táborokat csak katonák lakták, a közelükben kialakult városokban éltek a hozzátartozók, a katonákat kiszolgálók, a kereskedők és az iparosok. Ezekbe, mivel nem volt akkora a népsűrűség, mint Rómában, nem is épültek insulák. A nagyobb városokban amfiteátrumok és fürdők is álltak, s akadt egy-két igazán szép villa is. Olyan hatalmas és díszes, mint a szabadbattyáni azonban eddig még nem került elő Pannónia földjéből. – j –

Nádorfi Gabriella
régész